A magát beoltató mentős halálát kívánta egy kommentelő
Elszabadultak a kommentek a Facebookon.
Elszabadultak a kommentek a Facebookon.
Balesetekhez, rosszullétekhez, verekedésekhez is ki kellett vonulniuk a mentőknek szilveszterkor, összesen 3050-szer riasztották őket.
A “harc” még nem ért véget, de ők nem adják fel – üzenik.
Teljes súlyával a nyakára esett, miközben hátraszaltót akart csinálni.
Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak "komolyabb szervezéssel" tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani.
Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
Azokat hívják a XIII. kerületi tesztelőpontra, akiknek enyhébbek a tüneteik - közölte a mentőszolgálat. Sorba kell állni ugyan, de viszonylag gyorsan bejutnak, viszont odabent közös tollakat használnak az adatok felírásához, és a szemük előtt veszik le a mintát az előttük érkezőről. Így működik a mintavétel a Dévai utcában.
Az Országos Mentőszolgálat szerint az állomány kevesebb mint egy százaléka van átmeneti karanténban, ez pedig nem befolyásolja a napi működést.
Megduplázódhat a kapacitás.
A videót az újraélesztés világnapjához közeledve készítették.
Eltüntette a kulcsot, arra azonban nem számított, hogy a torkán akad.
Meglehetősen logikátlannak tűnik az, hogy melyik közoktatási intézményben rendelnek el távoktatást vagy küldenek haza osztályokat koronavírus-fertőzés miatt a hatóságok. Ennél is nagyobbnak tűnik a fejetlenség az állami vírusteszteknél.
Naponta átlagosan több, mint 2500 mintát vesznek le.
Az apa fogadta a telefonon a szakszerű utasításokat.
A mentők hosszasan próbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni az életét.
Már mintegy félmillióan töltötték le az Országos Mentőszolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány által fejlesztett ÉletMentő applikációt, amely most még gyorsabb és hatékonyabb lett: chatbot funkciót is kapott, amely megkönnyíti a felhasználók dolgát és kérdezz-felelek formában segíti az elsősegélynyújtást is.
Magyarországon is igazi nagyágyúk kísérleteznek a koronavírus-ellenanyagot tartalmazó vérplazmával, miközben lehet, hogy a gyógymód többet árt, mint használ.
Váratlan körülmények (koronajárvány?) miatt visszavonta a mentőszolgálat járműmegrendelésén adott ajánlatát a BM Heros állami cég, amely évek óta a gyártja a mentők járműveit. Ezért (is) kapott 1,4 milliárdért új üzemcsarnokot. Más ajánlat nem volt, a mentők újra kiírják a beszerzést.
Egy fiatal mentős halt meg egy motoros balesetben a 7-es úton.
A gyerek súlyosan megsérült, kórházban ápolják.